2010. július 03-10. között rendezték meg a 31. Medigames-t, az orvosok és egészségügyi dolgozók világjátékát.
Idén is, mint mindig, 24 sportágban mérhették össze (sport)-tudásukat a résztvevők, akik ebben az évben 42 országból több, mint kétezren utaztak el Porec-be. A város Horvátországban, az Isztriai félszigeten, közvetlenül a tengerparton, mesés környezetben fekszik. Hazánkból idén a badmintonosokat szinte csak gyógyszerészek képviselték, Dobos dr-t kivéve. Maga a (tollas)-verseny egyébként viszonylag pazar körülmények között zajlott. Ahhoz képest, hogy Porec a horvát tollaslabda egyik fellegvárának számít, sajnos a szervezéssel és a lebonyolítással bizony "bajok" voltak. Pl a labdát a játékosoknak kellett biztosítani. A verseny megnyitója is elég szerényre sikeredett, mivel a rendezők valahogy kihagyták a napirendi pontok közül. A mérkőzések sorrendjét nekünk, játékosoknak kellett kitalálni, a falra kifüggesztett sorsolási táblák között bizony elég nehéz volt eligazodni. A soron következő meccseket nem mondták be, úgyhogy az ellenfeleknek egymást kellett keresgélni. Ez azért volt furcsa, mert a verseny nevezési díját rajtunk, résztvevőkön keményen behajtották és ezért a nem is annyira szerény összegért még csak (toll)labdát sem kaptunk a mérkőzésekre, ha azzal szerettünk volna játszani, nekünk kellett biztosítani.
Az eredményekről:
-női egyesben a +45 kcs.-ban dr Harangi Orsolya győzött,
-a 36 alattiak mezőnyében: 2.dr Tombor Andrea
-+45 ffi egyesben: 2.dr Tombor Attila,4. dr Dobos József
- női párosok mezőnyében: dr Harangi O -kanadai párjával 1. lett.
-ffi páros:4. dr Dobos-Ervin Strbad(sloven)
- vpáros:1.dr Tombor-Kispál Klaudia,3.dr Tombor Andrea-dr Lewchuk Andrzej(lengyel) 4. dr Dobos-dr Harangi O.
Azt hiszem, hogy a fenti kis malőröktől eltekintve a versenyen részt vevő Magyar Badminton csapat az utóbbi évek egy igen emlékezetes Medigames-ét tudhatja magáénak, hiszen mindegyik számban, ahol elindultunk legalább egy (vagy több) érmet tudtunk szerezni az elmúlt évek hagyományainak megfelelően.
Dr. Tombor Attila




