Hírek

A Multi Alarm SE nyerte a Duna kupát

A pécsieknek köszönhetően 15 év után nyerte meg újra magyar csapat a Duna kupát. A hazai csapatok közül korábban 1995-ben és 1996-ban a Honvéd Zrínyi SE csapatának sikerült ez a bravúr.

 

Az idei Duna kupa versenyt a Magyar Tollaslabda Szövetség rendezte a minden igényt kielégítő pécsi Badminton Centrumban. Szlovákia a BC Presov és a BETPRES Kosice, Ausztria az ASKÖ Kelag Karnten csapatával képviseltette magát, míg a másik magyar csapat a tavalyi ezüstérmes Hajdú Gabona Debreceni Tollaslabda Club volt.

A 20. eseményre 2011.augusztus 27-28-án került sor. A pécsi csapat nagy reményekkel vágott neki a rendezvénynek, a tavalyi Csapatbajnokság után újabb trófeát szerettek volna megszerezni. Ennek érdekében megerősítették a csapatukat két nagyon tapasztalt, rutinos játékossal.

A debreceni csapat sajnos kénytelen volt nélkülözni legjobb egyes játékosát, Krausz Gergőt, aki betegsége miatt csak a lelátóról tudott segíteni csapattársainak.

A hazai csapat meggyőző fölénnyel utasította maga mögé a többi résztvevőt, a 4 csapattalálkozó során mindössze 2 mérkőzést veszített. A csapat tagjai: Atu Rosalina, Sárosi Laura, Fekete Sára, Sárosi Réka, Tóth Henrik, Németh András, Szatzker Márton, Arif Rasidi, Pádár Pál.

Hogy teljes legyen a magyar siker, arról a Hajdú Gabona DTC csapata gondoskodott, hiszen ezen a hétvégén csak a Multi Alarm SE tudta őket legyőzni, így a 2. helyen végeztek. A hajdúságiakat is erősítette egy vendégjátékos, a dánszentmiklósi Horváth Kristóf. A kiváló eredmény részese volt még Varga Orsolya, Fórián Csilla, Gonda Daniella, Boros Balázs, Varga Ákos és Tony Lee.

 

A következő, 21. Duna kupa házigazdája Ausztria lesz, ahol a pécsi csapat szeretné megvédeni címét.

A Duna kupa részletes eredménye megtekinthető az alábbi linken!!

Vissza a Főoldalra.