Parázs hangulatot és kiélezett csatákat hozott a csapatbajnokságok első fordulója az első osztályban. Előzetesen tudni lehetett, hogy a Debrecen és a Zrínyi is jelentősen megerősödött a tavalyi évhez képest, és kérdés volt, hogy a bajnok Pécs mire megy majd a két rivális csapat ellen. A Sise különböző okokból kifolyólag 4 fiúval és 2 lánnyal vágott neki a küzdelmeknek.
A Debrecen és a Zrínyi kezdett egymás ellen. Nagyon izgalmasnak ígérkezett a találkozó, és nehéz lett volna megjósolni, hogy melyik csapat győzelmével ér majd véget. Remek meccseket láthattunk, kezdve rögtön a Tóth Henrik - Neven Rihtar összecsapással. Az első két szettben jól tartotta magát a horvát idegenlégiós, és bár már az első szett végén, amit Henrik nyert meg, fáradtnak látszott, meg tudta nyerni a második szettet. A harmadik szettre azonban elkészült erejével, és a jelenleg elfáraszthatatlannak is igen fürgének tűnő Henrik, könnyedén söpörte be a játszmát. Ezalatt a másik pályán némi meglepetésre a Varga Ákos - Czifra Zsuzsa páros legyőzte a Sinka-Keszthelyi kettőst, így 2:0-ra ellépett a Debrecen. Boros Balázs és Horváth Kristóf illetve Kereszti Zoltán és Krausz Gergő meccse következett.
A Zrínyi kupán döntőt játszó Balázs kezdett jobban, és 15-10-re, majd 18-14-re is vezetett, de végül mégsem övé lett a szett, majd szoros küzdelemben a másodikat is elveszítette, ezzel lett 2:1. Közben Kereszti Zoli legyőzte Krausz Gergőt, pedig Gergő villámrajtot vett, de nem tudta megtartani előnyét. 2:2.
A lány egyesekkel folytatódott az összecsapás. Ádám Krisztina régi fényében tündökölve, határozott, ellentmondást nem tűrő játékkal két játszmában legyőzte az itthon mostanában verhetetlennek tűnt Varga Orsit. A másik meccsen Szőke Móni csak 3. szett 21-19-re tudta legyőzni Gonda Daniellát, aki fiatal kora ellenére rendkívül bátran, harciasan játszott. 4:2.
Talán a forduló egyik legjobb meccse volt a Tóth-Boros, Rihtar-Horváth rangadó, ami végül a debreceni páros 24-22-es harmadik szettes sikerével végződött. 4:3.
A másik párost könnyedén hozta a Sinka-Szentandrássy kettős, ezzel a Zrínyi javára dőlt el találkozó. A lány párosban nagy lehetőséget tékozolt el a Zrínyi, hiszen Krisztának és Melindának 3 meccslabdája is volt, hogy 6-3-ra alakítsa az állást Csilla és Orsi ellen, de a debreceniek hárítani tudták ezeket, és megfordították a meccset. 5:4
Eközben a Pécs 8:1-re elintézte a Sisét. Az egy győzelem Pusztai Balázs és Tóth Dániel nevéhez fűződik, akik legyőzték a Károlyi-Pádár kettőst.
A második körben a rendkívül elszánt és lelkes pécsiek kerültek szembe a Debrecen elleni harcban némileg elfáradt Zrínyisekkel. Rögtön egy óriási meglepetéssel kezdődött az összecsapás, ugyanis az elmúlt két hazai verseny győztese, Németh András meggyőző játékkal, két szettben győzött Neven Rihtar ellen. A másik meccsen is a Pécs kezdett jobban, hiszen Dubicz Máté simán nyerte az első szettet a kicsit már rozsdásnak tűnő Horváth Kristóf ellen. A meccs végére azonban Kristóf magára talált, és sikerült fordítania. 1:1
Palika határozott játékkal győzte le Kereszti Zolit, és a Budi-Fekete Sára vegyes is győzött a Sinka- Keszthelyi duó ellen. 3:1.
Sárosi Laura három indulatoktól sem mentes játszmában nyerni tudott a kicsit fáradtnak tűnő Ádám Kriszta ellen, és ezzel gyakorlatilag el is dőlt a Pécs győzelme, hiszen a Hanny Setiani - Szőke Mónika mérkőzés csak afféle formaságnak tűnt, és a Budisantoso-Németh páros győzelme is borítékolható volt a Sinka - Szentandrássy kettős ellen. A Rihtar - Horváth, és az Ádám - Keszthelyi párosok győzelme már csak szépségtapasz volt a Zrínyi számára. 6:3.
A Debrecen - Sise meccs a Debrecen győzelmével végződött. 7:2.
Említésre méltó azonban a Tóth - Megyesi duó sikere Boros Balázs és Varga Ákos ellen.
A Siséseknek a Megyesi Jani - Perényi Kriszta páros szállította a másik győzelmet, a Varga-Czifra páros ellen.
A harmadik körben csapott össze tehát a tavalyi döntő két résztvevője. Az első meccsen Henrik könnyedén győzte le Németh Andrist, aki azonban így is jó napot zárt Megyesi Jani és Neven Rihtar legyőzésével. Budi és Sára itt sem találtak legyőzőre és egalizálták az állást Ákos és Csilla ellen. Krausz Gergő a reggeli kudarcot elfelejtve, remekül játszva nyerni tudott Pádár Pali ellen. Ekkor pályára lépett Kmetty Sanyi és innentől gyakorlatilag mindegy volt, hogy mi folyik a többi pályán, ettől a meccstől nem tudott senki elszakadni. Néha nehéz volt eldönteni, hogy ez most egy futballmeccs, vagy esetleg boxmérkőzés, vagy netán egy részlet egy régi Van Damme filmből, mindenesetre elég kevesen tudták becsukni a szájukat a csodálkozástól. Egy rendkívül hangos három szettes meccs végén nem kis meglepetésre a szép volt Sanyi kiáltás harsant fel a debreceniek torkából. Én bevallom vártam, hogy az Eye of the tiger is halkan megszólaljon a háttérben, de ez végül elmaradt..
Szatzker Marcinak ezúton küldenék egy „fel a fejjel"-t, és remélem nem tett kárt magában a meccs után.
Bár ezt már tényleg nem sokan észlelték, de Orsi simán legyőzte Laurát, mint ahogy Hanny Daniellát. Henrik Ákossal az oldalán nyert Marci és Máté ellen, míg Budi és András, Balázs és Gyuri ellen, a lány párost is hozta a Debrecen ezzel kialakítva a 6-3-as végeredményt.
Mindeközben a Zrínyi 8-1-re legyőzte a Sisét. Itt Megyesi Norbi tudott nyerni Kereszti Zoli ellen.
Nagyon izgalmas fordulót láthattak a jelenlévők, néhány igazán színvonalas meccsel is megajándékoztak minket a játékosok. Semmi sem dőlt el, és ha lehet még izgalmasabbnak ígérkezik a folytatás.
A másodosztály keleti csoportjában a Dánszentmiklósi SK végzett az élen megelőzve a Klébit, és a Beac-ot. A nyugati csoportban a Danubius KSE győzött a Multi kettes csapatát és a BTBK-t maga mögé utasítva.
A harmadosztály keleti csoportjában két szegedi csapat döntötte el egymás között az elsőséget, miután mindketten legyőzték a Debrecen kettes csapatát, illetve a NYVSC-t.
Végül a Victor Tisza Tollas Se tudta megszerezni a győzelmet.
A nyugati csoportban pedig a Bodajki TSE győzött, a pécsiek hármas csapata, illetve a MAFC ellenében.
Folytatás februárban.
A fotókat Patkó Gergely készítette. A részletes eredmények megtalálhatók a Versenynaptár menüben.




