A múlt hétvégén véget értek a 2010/2011. évi Csapatbajnokság alapszakaszának küzdelmei. A Magyar Tollaslabda Szövetség 3 osztályban rendezte meg a CSB-t.
Az Alapszakasz lezárásával további izgalmas hétvégéket hozhat a Csapatbajnokság, hiszen az elkövetkező hétvégéken kerül sor az I. osztályú CSB Rájátszására, valamint az Osztályozókra.
Múlt vasárnap eldőlt, hogy idén megismétlődik a két évvel ezelőtti I. osztályú döntő, hiszen a Multi Alarm SE ismét bekerült a döntőbe, ahol Csapatbajnoki döntők szinte állandó szereplőjével, a Hajdú-Gabona Debreceni TC csapatával mérkőzhetnek az első helyért. Az Alapszakaszt magabiztosan nyerte a pécsi csapat, akik Tóth Henrikkel és Xingquiao Fenggel jelentősen megerősödtek. A Rájátszás 2 nyert mérkőzésig tart, a két csapat 12-én, szombaton mérkőzik meg először egymással Pécsett, az Alapszakasz győztesének otthonában. A második mérkőzésre Debrecenben kerül sor február 20-án.
A Reac-Sise csapatának ismét az Osztályozón kell kiharcolnia tagságát a legjobbak között. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen a II. osztály győztesei fiatal csapataikkal kemény ellenfelek lesznek. A II. osztály Keleti csoportját a Dánszentmiklósi SK magabiztosan, 100%-os teljesítménnyel nyerte meg, míg a Nyugati csoport első helye sem forgott veszélyben. A Danubius KSE hibátlan teljesítményét a Budapesti Tollaslabdázók Baráti Köre akadályozta meg, akik meglepetésre a második fordulóban legyőzték a dunaújvárosiakat. Az Osztályozóra február 19-én 10.00 órai kezdettel kerül sor Dánszentmiklóson, ahol a 3 csapat körmérkőzéssel dönti el, ki játszhat a következő idényben az I. osztályban.
A BTBK bravúros győzelme a Nyugati csoport első helyezett csapata ellen sem volt elegendő ahhoz, hogy elkerüljék az Osztályozót, amelyet a Keleti csoport 4. helyezett (Klébi DSE), valamint a III. osztály győztes csapata ellen kell lejátszaniuk. A III. osztályú CSB győztese a Hajdú Gabona DTC 2.számú csapata lett, akik az Alapszakasz során nem találtak legyőzőre.
A részletes eredmények megtalálhatók a versenynaptárban!
A képeket Patkó Gergely készítette. Még több kép található a Multi Alarm SE honlapján.





