Hírek

Dunaújváros Kupa 2010

Először rendeztek felnőtt ranglistaversenyt Dunaújvárosban. A szervezők nagyon kitettek magukért, aki nem adta fel reggel a nagy hó láttán máris a küzdelmet, azt friss péksütemények és csinos hostesslányok várták a víztorony alatt.
Szerencsére a szakadó hó ellenére is szép mezőny gyűlt össze és igazán izgalmas csatákat vívtak a jelenlevők.

A C-kategória vegyes páros meccseivel és D egyénivel kezdődött a verseny. A vegyesben a csoportküzdelmek után keresztbejátszásra került sor, ahol a Goetter-Bogdán páros a Piliszky-Varga párossal a Szabó-Horváth páros pedig a Horváth-Hajdinák párossal csapott össze a döntőbe jutásért. A döntőbe végül a Goetter-Bogdán illetve a Horváth-Hajdinák páros jutott.
A döntőben Goetter Tóni és Bogdán Niki remek játékkal két szettben le tudta győzni a kicsit álmoskásan játszó Horváthékat.

A D-egyénit mindeközben Caullier Sebastian nyerte, Pozsik Lászlót legyőzve a döntőben. Harmadik helyen végzett a fiatal pécsi reménység, Hoffman Donát, és Hegedűs Márton.

C férfi egyéniben jött össze a legnépesebb mezőny. Itt 7db hármas csoportban zajlottak a küzdelmek. Majd a csoportelsők a 8 között folytatták, ahol a Budapest Bajnokság bronzérmese, Letsch Péter első kiemeltként várta a többieket.
A 8 között a felső ágon Letsch Peti Hatvani Csabát, míg Gaál László nagy csatában Goetter Tónit győzte le. Alul Piliszky Andris simán nyert Szabó Bálint ellen, Óvári-Kerti Gábor pedig már a második háromszettesét megnyerve jutott túl Hatvani Szabolcson. A csoportmeccsek alatt ugyanis 3 játszmában tudott nyerni Hajdinák Zoltán ellen, úgy hogy a 3. szettben 11-7-re még Hajdinák vezetett.
Az első elődöntőben Letsch Peti tovább folytatta jó szereplését és legyőzte Gaál Lacit, az alsó ágon pedig Óvári-Kerti Gábor ismét három játszmában, némileg az ellenfél idegeit is felőrölve tudott döntőbe jutni Piliszky Andris ellenében. A döntőben már nem sokan fogadtak volna az erejével eléggé elkészült Óvárira, de ő ennek ellenére megnyerte az első szettet, majd a másodikban is jól állt, de ekkor Peti magára talált és Gábor is eléggé elkészült erejével, így Petié lett a játszma. Ekkor úgy tűnt, hogy innen már nincs visszaút és a fiatalabb versenyző könnyedén diadalmaskodik. 20-16-ig ez így is volt, de akkor Peti kicsit elbizonytalanodott, Gábor pedig az utolsó erejét is összeszedve kiegyenlített, 20-20. Ezután Gábor kétszer is meccslabdához jutott. Sőt másodszor már győztesnek is hitte magát Peti vonal mellé csapódó labdája után, de a bíró úgy ítélte meg, hogy a labda belül csapódott a vonal mellé, így tovább folytatódott a meccs, 22-22.
Ekkor Peti jutott meccslabdához, 23-22. Gábor egy leütést követően óriási ziccert kapott a hálónál, de ekkor már az is kérdéses volt, hogy a végletekig elcsigázott játékos egyáltalán eljut-e a hálóig, végül eljutott, de a labdát a hálóba vágta, így Letsch Peti a két héttel ezelőtti bronz után, most egy arannyal térhetett haza. Na meg a szervezők jóvoltából egy pizza-utalvánnyal, ugyanis a férfi győztesek minden számban pizza-utalványt nyertek, ami a hosszú nap után igazán jól esett mindenkinek.
A női mezőnyben kevesebben indultak, így egy csoportban, körmérkőzéssel dőltek el a helyezések, na meg hogy kié lesz a női győztesnek járó tárgynyeremény, ami lányokról lévén szó, mi más lehetett volna, mint egy divatos felső.


A versenyt a végig nagyon jól játszó Hajdinák Vanda nyerte, aki a döntőnek számító Bogdán Niki elleni meccset is két játszmában tudta megnyeri, így szettveszteség nélkül nyerte a tornát.
Férfi párosban aztán Óvári-Kerti Gábor visszavágott az egyéni vereségért, és Goetter Tónival az oldalán begyűjtötte az őt megillető pizza-utalványt. Így az egyéniben a másodosztályba nagyon visszakívánkozó Nagy-Szabó Levente most hoppon maradt.
Lányoknál a Varga-Bogdán kettős tudott győzni.
D-kategória férfi párosban pedig Hoffman Donát és Tarlós Ádám nyertek. Második lett Tóth András és Hegedüs Márton. Harmadik helyen pedig a Zsolt László - Balogh Richárd, illetve a Jakab János - Mészáros Attila párosok végeztek.
A kupát a hazai pályán nagyon jól szereplő dunaújvárosiak nyerték.
Köszönjük a szervezőknek a remek hangulatú versenyt, és reméljük összejön a jövő évre tervezett első osztályú verseny is.

A versenyről készült képek megtekinthetők az alábbi linken.

 

Vissza a Főoldalra.