Hírek

Eperjesen (Presovban) jártunk, s érmeket hoztunk

Szeptember elején rendeztek Presovban egy nemzetközi utánpótlás versenyt, ahol nemcsak az U19 korozstály, hanem a kisebbek is képviselték a magyar tollaslabdát, nem is kevés sikerrel.

Az eseményről Karkóné Lukácsy Marianna írt egy élménybeszámolót, mely alább olvasható.

A nyári edzőtáborunkban felmerült a kérdés, a kicsikkel (U11), merjek-e külföldi versenyekre menni. Nyári Pista bácsit idézem: „feltétlenül". Mint utólag bebizonyosodott, igaza volt.
Megkezdtük a pénz összegyűjtését, s a szervezést, ami nem is volt olyan egyszerű, mint elsőre gondoltam.
Végül is kint voltunk. Nagyon kedvesen fogadtak bennünket, s készségesek voltak a szlovák szervezők.
A csoportmeccseken a három magyar fiú: Pápai Balázs Szegedről és a két seregélyesi: Molnár Marcell és Pánczél Zolika is magabiztos játékkal csoportelsőként jutott a főtáblára, majd onnan a négy közé. Végül is az egyéni döntőt Balázs és Marci játszották. Hatalmas és szép küzdelem volt. Bármelyik nyerhette volna. Nagyon ügyesek voltak. Végül is most a Marcinak sikerült három játszmában nyerni. Közben a móri és OSC-és versenyzők és kísérőik fogadtak a két döntősre. Nagyon aranyosak voltak. Párosban Marcinak és Zolikának „csak" az ezüstérmet sikerült begyűjteni 3 játszmát követően. A döntő játszmában 22-20-ra maradtak alul a mieink. A lányoknál az OSC versenyzője, Madarász Réka nagy fölénnyel nyerte az egyénit, s a lány páros aranyérme is főként neki köszönhető. AZ U13-as lányoknál Major Zita (OSC) és Hircze Nóra (Mór) indult, de Nórinak semmi sem akart sikerülni. Zita feljutott a főtáblára, de érmet ők ketten most csak párosban tudtak szerezni. Ott a harmadik helyen végeztek. Ám tegyük hozzá, hogy mindketten most kerültek át a 13-ba, s biztos, hogy jövőre jobb helyezést érnek el. Az U15-ben indult Hircze Levente (Mór) és Madarász Tamás (OSC) ugyancsak most léptek egy kategóriával feljebb, s most érem nélkül tértek haza.

A 19-esek között sok magyar indult, s többen is a 16, sőt a 8 között véreztek el. Remek 3 játszmás mérkőzéseken szurkolhattunk: Zsolt Eszternek, Perényi Krisztának, Krausz Gergőnek, Elek Marcinak, Tóth Daninak, Letsch Petinek, Piliszky Andrásnak, Dellenbach Rudinak, Perényi Micunak.
Remélem, senkit sem hagytam ki a felsorolásból!

Karkóné Lukácsy Marianna (Seregélyesi Pelikán DSE)

 

Varga Imre, a Pedagógus Fáklya SE szakosztályvezetője és edzője az alábbiakat teszi hozzá a fentiekhez:Gratulálok az eperjesi versenyen elért eredményekhez, minden siker a magyar tollaslabdázás sikere, büszkék lehetünk fiataljainkra, az edzői munkára, a szülői elszántságra és anyagi hozzájárulásra. Reméljük a korosztályok hazai legjobbjai továbbra is hasonlóan jól teljesítenek a nemzetközi versenyeken.
Megjegyzem azonban, hogy a cikk írójának reményei nem teljesültek! Ajánlom figyelmébe az alábbi elérhetőséget:

http://www.tournamentsoftware.com/sport/draws.aspx?id=511D571F-ABE1-485D-93D7-8AA51C8B7FDC

A honlapon látható eredményen túl kiemelem azt is, hogy Gonda Daniella és Farkas Virág saját korcsoportjánál egyel magasabb kategóriában érte el az érmes helyezést. (A két lány éppen hogy csak lemaradt a döntőről!) Én sajnos nem voltam jelen a versenyen, így nem tudtam, illetve nem tudok egyéb netán élményszerű beszámolót készíteni.
Megjegyzem azt is, hogy korosztálya „első évében" Elek Marcell 3 egyéni és Dellenbach Rudolffal az oldalán 2 páros győzelmet aratott. Szerintem ez is figyelemre méltó teljesítmény.

Remélem a jövőben hasonlóan szép sikerekről számolhatunk be az összes korosztály tekintetében!

 

Vissza a Főoldalra.