Hírek

Hodos Tamás Emlékverseny

A fiatalon elhunyt nagyszerű játékos emlékére rendezett versenyen idén a szervezők a nem igazolt gyerekek, és a felnőtt C kategória versenyzői számára biztosítottak játéklehetőséget.
Szombaton zajlottak az u-9, u-11, és az u-13-as korosztály versenyei.
Vasárnap pedig a felnőtteken volt a sor.

Férfi egyéniben gyűlt össze a legnépesebb mezőny, izgalmas meccseket láthattak a jelenlévők. Az elődöntőbe végül a felső ágon Kereszti Zoli és Krausz Gergő, az alsó ágon pedig Pádár Pali és Vislóczki Gyuri kerültek. A döntőbe Gergő és Pali jutottak, és kettejük közül ezúttal Gergő vihette haza a hatalmas vándorserleget.
A lányoknál Horváth Merci cipelhette haza a kupát, miután Kispál Mónit, majd Bogdán Nikit is sikerült két vállra fektetnie.
Férfi párosban a Megyesi testvérek nem találtak legyőzőre. Az elődöntőben a veterán Óvári-Goetter párost búcsúztatták, majd a döntőben ugyan szoros küzdelem alakult ki, de a Kereszti-Szentandrássy duónak sem sikerült megállítania őket.
A lány párost Szőke Móni és Horváth Merci nyerték, miután a döntőben maratoni csatában 3. szett 23-21-re legyőzték az Ádám-Hajdinák kettőst.
A szervezők közkívánatra a vegyes párost is megrendezték. Kereszti Zoli itt is harcba szállt, de nagy bánatára a Horváth-Hajdinák duó elorozta előle az utolsó megszerezhető kupát.
Összességében elmondható, hogy a szervezők és játékosok, egy jó hangulatú versennyel és remek mérkőzésekkel tisztelegtek a korábbi játékostárs - csapattárs - barát emléke előtt.

 

 

 

 

 

 

Vissza a Főoldalra.