Hírek

Krausz Gergely 16 évesen első osztályú versenyt nyert

A hétvégi Kikelet Kupán férfi egyéniben Tóth Henrik, Horváth Kristóf és Németh András is különböző okok miatt távolmaradt a küzdelmektől. Így nagy lehetőség kínálkozott a többiek előtt, hogy tornagyőzelmet arassanak az OB előtti utolsó versenyen.
A lehetőséggel Krausz Gergő tudott élni, aki a könnyedén jutott a legjobb 4 közé, ahol nagyon színvonalas meccsen az újra formába lendülő Szatzker Mártont győzte le 3. szett 21-18 arányban

A döntőben aztán a másik ágról, a papírformának megfelelően menetelő Pusztai Balázzsal találkozott. Balázs a móri verseny után ismét elődöntőbe kerülő Kereszti Zoltánt győzte le a legjobb négy között. A döntő nagy csatát hozott, és végül Krausz Gergő 3. szett 22-20-as győzelmével zárult.

A lányoknál sem indult több esélyes sem, egyedül a sérüléséből felépülni látszó Varga Orsolya nevezett a meghatározó játékosok közül. Ő aztán különösebb gond nélkül meg is nyerte a versenyt. Az elődöntőben Hajdinák Vandát verte két játszmában, a döntőben pedig Ádám Annát győzte le szintén két játszmában. Ádám Anna Gonda Daniellát búcsúztatta az elődöntőben.

A férfi páros érdekesen alakult. A C-csoportban 3 erős páros is helyet kapott, és gyakorlatilag az ő csatájukról szólt az egész verseny. A későbbi győztes Sinka-Szikra duó a csoportban szenvedte el egyetlen vereségét a versenyen, viszont az őket legyőző Csiszér-Varga páros, akik rosszul jöttek ki a körbeverésből, tovább sem jutottak a csoportból. A csoportból első helyen a Szatzker-Dubicz kettős jutott tovább, hogy aztán a döntőben ismét összecsapjanak a Sinka-Szikra duóval. A döntőben a korábbi magyar bajnok páros két játszmában tudott nyerni.

Női párosban nem gyűlt össze túl acélos mezőny. Már a sorsolásnál mindenki biztosra vette, hogy az Ádám Krisztina-Varga Orsolya páros nyeri versenyt. Ez így is lett igaz a döntőben azért megizzadtak a Perényi-Kedves duó ellenében.

Vegyes párosban a magyar bajnoki címvédő Szikra-Ádám kettős Mór után itt is győzni tudott, jelezvén, hogy idén is a legnagyobb esélyesként várják az OB-t. Persze szokásukhoz híven több háromjátszmás csatát is megvívtak, mire nyakukba akasztották az aranyérmet.
Az elődöntőben a meglepetésre a Megyesi-Perényi kettőst legyőző, életükben először versenyen együtt induló Tóth Dániel-Ádám Anna párost verték három játszmában.
A döntőben a Varga-Varga párosnál bizonyultak jobbnak, természetesen három játszmában.
Vargáék Csiszér Leventét és Gonda Daniellát győzték le az elődöntőben.

C-kategóriát is rendeztek a Kikelet Kupán. Férfi egyéniben Letsch Péter végzett az első helyen, a visszatérése óta most először egyéniző Csiszér Leventét legyőzve a döntőben. Érdekesség, hogy Letsch Péter az első osztályban Kereszti Zoltán ellen elszenvedett sima veresége után már inkább hazafelé vette volna az irányt, de végül sikerült rábírni a folytatásra, úgy látszik néha érdemes a szülőkre hallgatni. Gonda Daniella a másodosztályú verseny megnyerésével vigasztalódott az első osztályban elszenvedett vereségért. Férfi párost az itt is rajthoz álló Sinka-Szikra kettős nyerte meg, vegyes párosban a Hajdinák Zoltán-Ádám Krisztina páros bizonyult a legjobbnak.

 

Vissza a Főoldalra.