Ádám Krisztina és Krausz Gergely nyerték a Tizek Bajnokságát
A Zrínyis Ádám Krisztina és a móri Krausz Gergely győzelmével zárult a hétvégén megrendezett Tizek Bajnoksága, melynek immáron második alkalommal adott otthont a pécsi tollaslabda csarnok. A tornától ugyan ilyen-olyan okból kifolyólag többen is távol maradtak, ám ennek ellenére is bőven volt része izgalmakban a résztvevőknek és a nézőknek egyaránt.
A hölgyeknél nem állhatott rajthoz a vizsgáira készülő Varga Orsolya, a sérüléssel bajlódó Sárosi Laura, illetve az éppen érettségiző Szőke Mónika sem. A hiányzók névsorának ismeretében nem volt nehéz megjósolni, hogy az Ádám Krisztina - Varga Sarolta mérkőzés fog dönteni az aranyérem sorsáról, amely már rögtön az első fordulóban lebonyolításra került. Mindez persze nem a véletlen műve volt, hiszen mindkét versenyző a HZSE igazoltja, így a szabály értelmében egymás ellen kellett kezdeniük. A győzelmet végül a harapósabban játszó Kriszta szerezte meg, aki az országos bajnokság után újra le tudta győzni csapattársát, nagy lépést téve ezzel a bajnoki cím megszerzése felé.
A következő mérkőzések aztán egytől egyig Kriszta szája íze szerint alakultak, aki szett veszteség nélkül masírozott keresztül a tavalyi évhez képest jelentős mértékben lecserélődött mezőnyön. A fent említett visszalépések, illetve az olyan rutinos versenyzők, mint Csorba Ágnes, vagy Újvári Boglárka külföldre távozása következtében mindössze három olyan versenyző volt, akik 2009-ben is rajthoz álltak Pécsett. Az „idősebb" játékosok helyére pedig fiatalok léptek: a tíz résztvevőből hatan még az utánpótlás kategóriák valamelyikében versenyeztek az idén.
Érdekesség, hogy a legnagyobb izgalmak az utolsó körre maradtak. Miközben Ádám Krisztina hamar lelépte Deák Nórát, bebiztosítva ezzel a 100%-os tornagyőzelmét, a Varga Sarolta - Fekete Sára, illetve az Ádám Anna - Gonda Daniella mérkőzéseken is parázs han
gulat alakult ki. Utóbbi összecsapásnak azért volt különösen nagy tétje, mert a bronzérem sorsáról döntött, a felek tehát a megszokottnál is nagyobb vehemenciával feszültek egymásnak. A dánszentmiklósi és a debreceni fiatalok legutóbbi két összecsapását Anna nyerte, ezúttal azonban Daniella került ki győztesen a csatából. Anna ugyan vert helyzetből meg tudta fordítani a második játszmát, sőt a harmadik szettben három mérkőzéslabdát is hárított, ám ez sem volt elegendő ahhoz, hogy megakadályozza Daniella sikerét, aki ezzel megszerezte a bronzérmet. Eközben az Ádám Krisztinától elszenvedett vereségét követően magabiztosan menetelő Varga Sarolta elbukott azzal a Fekete Sárával szemben, akinek a legyőzése már az országos bajnokságon is komoly gondot okozott neki. A HZSE játékosa azonban veresége ellenére is második helyen végzett, megismételve ezzel a tavalyi eredményét, míg Fekete Sára hiába győzött a későbbi ezüstérmes ellen, Ádám Annától elszenvedett veresége következtében maradt az ötödik helyen.
Az „alsó ház" élén a SISÉ-s Perényi Krisztina végzett, akinek ugyan Hajdinák Vanda visszalépése következtében csak nyolc mérkőzést kellett játszania, ám helyezését teljes mértékben megérdemelte, hiszen nagy csatában múlta felül legfőbb riválisát, Kovács Dórát, aki így a hetedik helyre szorult. Említésre méltó még Bogdán Nikolett szereplése is, aki az utóbbi időkben keveset versenyzett egyéniben, illetve aki csak a sok visszalépés következtében csatlakozhatott a mezőnyhöz. Nyolcadik helyével alighanem dunaújvárosi rekordot állított be a Tizeken való szereplés tekintetében.
A férfiaknál tudni lehetett, hogy minden egyes játszma számítani fog a végső elszámoláskor, hiszen különböző okokból kifolyólag sem Tóth Henrik, sem Horváth Kristóf, sem pedig Németh András nem vettek részt a megmérettetésen. A szervezőktől ráadásul nem kapott meghívót Pusztai Balázs és Kereszti Zoltán sem, így még a ranglista 14., illetve 15. helyén jegyzett Pádár Pál és Dubicz Máté is csatlakozhattak a mezőnyhöz. A rendkívül kiegyensúlyozott gárdából egyedül Krausz Gergely emelkedett ki igazán, akiről már a torna előtt tudni lehetett, hogy nagy eséllyel pályázik az elsőségre. Az egyedüli bizonytalansági faktor az volt, hogy nem lehetett tudni, hogyan reagál a sorozatterhelésre. Nos, Gergő kiválóan vizsgázott, ellenfeleinek ugyanis játszmát sem engedélyezett, sőt 21:18-nál senki sem tudta jobban megszorongatni a fiatal móri tehetséget, így teljesen megérdemelten hódította el élete első és valószínűleg nem utolsó Tizek Bajnoki címét.
A többi helyezésért a várakozásoknak megfelelően ádáz csata alakult ki a felek között. A mezőny sűrűségét jól mutatja, hogy Tóth Dániel három győzelme ellenére is csak a kilencedik helyen zárt, míg Megyesi János „mindössze" hat győzelemmel meg tudta szerezni a második helyet. Ha már a Sportiskolás játékosnál tartunk, mindenképpen meg kell említeni, hogy János az elmúlt fél év gyenge játékát követően végre újra év eleji formájában tündökölt, így számos riválisát két vállra tudta fektetni. Persze kicsit a szerencse is közre játszott abban, hogy végül a dobogó második fokára állhatott, hiszen rajta kívül Boros, illetve Pádár is hat győzelemmel zárták a versenyt. Hármójuk csatáját végül nagy részben az döntötte el, hogy egyedül János volt képes legyőzni Pusztai Ádámot, akinek a szereplése nagymértékben meghatározta a végső sorrendet.
Ádám korábbi bajnokként komoly esélyesként érkezett a tornára, az első napot követően nulla győzelmével mégis a mezőny végén kullogott. Vasárnapra azonban magára talált, és miután döntő szett 21:19 arányban legyőzte a nem túl jó formában versenyző Szent-Andrássy Márkot, két szettben lemosta a pályáról Pádárt, illetve Boros Balázst is. Egyedül Megyesi tudta megállítani a lendületbe jövő dánosit, kiérdemelve ily módon a második helyezést. A bronzérem az európai „turné" után hazatérő Boros nyakában landolt, a körbeverésből pedig Pádár jött ki a legrosszabbul, aki azonban a negyedik helyével is maximálisan elégedett lehet.
A sors fintora, hogy a szombat este még 10. helyen álló Pusztai végül 6. helyen zárta a tornát, ráadásul úgy, hogy megelőzte Letsch Pétert, Nagy-Szabó Leventét és Tóth Dánielt is, akiktől egytől egyig vereséget szenvedett a nyitónapon. A vasárnap délutáni számolgatásból Ádám csapattársa, Dani került ki a legrosszabbul, aki szombaton elsöprő lendülettel kezdett, majd vasárnap Dubicz Mátét is két vállra fektette, ereje azonban a torna végére elfogyott, így mindkét fehérvári versenyző borsot tudott törni az orra alá, elütve ezzel az ötödik helytől, amelyre egészen a két vereségéig eséllyel pályázhatott.
A játékosok szombat este a hagyományoknak megfelelően közös vacsorán vehettek részt, amely ugyan kicsit csípős időben, de remek hangulatban telt. Ezúton is köszönet a szervezőknek a lebonyolításért és a díjazásért!
A verseny után a férfiaknál rosszul számítódott ki a sorrend. A jelenlegi érvényes szabályok szerint ugyanis körmérkőzés esetén az azonos győzelemmel rendelkező játékosoknál csak az egymás elleni eredményeket kell figyelembe venni, de ezt sajnos a Tournament Planner nem tudja figyelembe venni. A helyes végeredmény ennek értelmében: 6. Letsch Péter, 7. Nagy-Szabó Levente, 8. Tóth Dániel, 9. Pusztai Ádám.




