Már több, mint egy esztendeje annak, hogy megfogant egy gigászi ötlet, melyet tettek követtek. Seregélyesen június 10-12 .között nemzetközi tollaslabdaversenyt rendeztek.
Szerencsére segítők is akadtak, s ezúton is köszönet érte mindenkinek. Volt, aki a nevezéseket küldte világgá, szponzorokat szerzett, szállást intézett, tolmácsolt, más pedig honlapot szerkesztett, vagy épp a fuvarozásokban, vagy a csarnok versenyre előkészítéséből vette ki a részét. Sorolhatnám még a segítségadás más formáit is, de nagyon sokáig tartana. A lényeg, hogy összefogva egy nagyszabású és sokak szerint is színvonalas versenyt rendezett Seregélyes. A versenyt a Seregélyesi Közoktatási Központ, a Seregélyesi Pelikán DSE rendezte az önkormányzat támogatásával. A fő szponzor, aki a tárgyjutalmakat is biztosította a Head sportszerforgalmazó cég volt.
Mivel szerettünk volna lehetőséget teremteni a magyar versenyzők számára, hogy erősebb ellenfelekkel is találkozhassanak, hisz csak nagyon kevesen engedhetik meg maguknak a külföldi versenyeken való részvételt, márpedig az kellene a további fejlődéshez. Hát akkor hozzunk ide mi külföldieket, akiktől lehet tanulni. A verseny megrendezésének ez volt az egyik oka.
Nevezések 3 földrész 7 országából érkeztek. Már az nagy dolog, hogy Európán túlra eljutott a hírünk. Afrikából az egyiptomiak 2 hétig nálunk edzettek, s bizton állíthatom, jól érezték magukat. Ráadásul az itt tartózkodásuk motiválta a nyelvtanulásra a tanítványainkat, hisz angolul jól megértették egymást. Sőt, olyanok is lejöttek tollasozni, akik addig csak testnevelés órákon vettek a kezükbe ütőt. Kis-Ázsiából a törökök 15 versenyzőt neveztek, de a legtávolabbról, Sri Lankáról is ékezett nevezés. Sajnos végül is egy sajnálatos baleset miatt nem ért ide a kisfiú. Európából hazánkon kívül Ausztriából, Horvátországból, Oroszországból és Szlovákiából érkeztek versenyzők.
Június 10-én 10 órakor az iskolánk fúvósainak és táncosainak színvonalas műsora jelezte a verseny kezdetét. Majd Horváth Sándor polgármester úr és Pleisler Lajos a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte a versenyzőket és nyitotta meg a versenyt. Az utánpótlás korosztály U13 és U17-es versenyzői számára ekkor kezdődtek az izgalmak.
A verseny döntnöki funkcióját Rázsó Pál, a Magyar Tollaslabda Szövetség tiszteletbeli elnöke vállalta fel. Pénteken az egyéni selejtezős meccsek zajlottak. 82 versenyző vágott neki a küzdelmeknek. Szombaton került sor az egyéni és a páros főtáblás mérkőzésekre, valamint az U17-es vegyespáros mérkőzéseire egészen a döntőig. A döntőt azonban már vasárnap reggel játszották le.
Már a selejtezők során látszott, hogy a magyarok közül csak kevesen tudnak majd éremhez jutni. Bőven van még mit tanulnunk a szlovák és a török játékosoktól. Az U17-es fiúknál magyar nem jutott a négy közé sem egyéniben, sem pedig párosban. A lányoknál szerencsére akadt magyar az elődöntőkben.
Az eredményhirdetést a siófoki fúvós zenekar műsora vetette be, majd a fanfárok jelezték az érmek átadását.
Gonda Daniellának szurkolhattunk egyéniben és egynemű párosban is. Ezzel ebben a korosztályban ő lett a legeredményesebb magyar játékos. Ám „csak" bronzérem jutott neki is. Hisz a lányoknál egyéniben ugyancsak két török játszotta a döntőt, mert sem Daniella, sem pedig az ugyancsak nagy meccset vívó szlovák Martina Repinska nem találta meg az ellenszert a török lányok ellen. Cemre Fere végzett az élen Ebu Yazgan előtt. Kőrösi Ágival az oldalán Daniella, egynemű párosban is a bronzérmet vihette haza, míg a törököknek jutott az arany és az ezüst. Itt is Cemre Fere nyert Ebu Yazgannal karöltve, míg mögöttük Özge Üser /Büsra Benk páros végzett. A dobogó harmadik fokán Ágiék mellé az ugyancsak török Kübra Karatas/ Seydanur Gürsoy állhatott fel.
Az U17-es fiú egyéniben óriási csatát hozott a döntő, melyet a szlovák Matej Hlinican nyert meg a török Koray Avsar ellenében. A harmadik helyen szintén a törököké volt a dobogó. Sinan Zorlu és Enes Sesalan állhatott oda.
U17 FP-ban Almádi Gábor Takács Tamással az oldalán egy szlovák páros legyőzésével még beverekedte magát a 8 közé, ám ott őket is a törökök állították meg. Az egyiptomi-magyar páros legyőzésével Perényi Miklós Szerecz Mártonnal, míg Orbán Jakab Gradwohl Dániellel karöltve egy magyar páros legyőzésével jutott be a 8 közé, ám ott egyiküknek sem sikerült csodát végrehajtani. Mindegyiküknek megálljt parancsoltak a törökök, így a négy között 3 török és egy szlovák páros játszott, s most a törökök nyertek. Az aranyérem Bünyamil Ünsal és Sinan Zorlu nyakába került.
Vegyespárosban szintén törökök és szlovákok játszották a döntőt, ám ezúttal a szlovákok 2 parázs hangulatú játszmában legyőzték a törököket. Első helyen a Matej Hlinican/Martina Repinska páros végzett, , míg az ezüstérem az Erol Ceylan/Cemre Fere párosnak jutott. A két harmadik helyezést Enes Sesalan/Özge Özer és Sinan Zorlu/Büsra Benk jóvoltából ugyancsak a törökök vihették haza.
Az U13-as korosztályban 11-es korosztályból is játszottak néhányan, mindegyikük bejutott a főtáblára. Ám ott a fiúknál a rutin döntött a tapasztaltabbak számára. Végül is egyéniben az egyiptomi Mohamed Abdelkader hatalmas, 3 játszmás küzdelemben tudta csak legyőzni a pécsi Pytel Gergőt. A két 3. az Alabtoll versenyzője, Mórocz Ákos és a bodajki Brachmann Huba lett. Az egyéni döntőt játszó két fiú párosban együtt indult, s az aranyérem megérdemelten került hozzájuk. Így Gergő egy arany és egy ezüst érmet begyűjve a magyar fiúk közül a legeredményesebbnek bizonyult. Második helyen az Albatoll két versenyzője: Mórocz Ákos Kálmán Péterrel végzett, míg a dobogó 3. fokára a móri Krausz Béla és Németh Milán, valamint a horváth Dino Belas és Marko Pekas állhatott fel.
A lányoknál Madarász Réka, az OSC versenyzője lett az első, míg a móri Hircze Nóra lett a második. A harmadik helyen a horváth Paula Barkovic és az OSC versenyzője Karsai Anett osztozkodott. Leány párosban ugyancsak Madarász Réka diadalmaskodott Major Zitával az oldalán a horváth Paula Barkovic és párja az albatollas Antal Erika ellen. Ezzel Réka már 2. aranyát begyűjtve a legeredményesebb magyar versenyző lett. A bronzérmek a Karsai Anett (OSC) Hircze Nóra (Mór) és a Valasek Vivien (Bodajk) Farida Elbaz (Egyiptom) párosainak jutott.
Sokan gratuláltak a verseny megrendezéséhez, s azzal búcsúztak, remélik, ez az első ilyen verseny volt, mely hagyományteremtő lesz, s további nemzetközi versenyek fogják követni. Azon leszünk. Jövőre újra belevágunk, de hogy még jobb, lehetőleg hibátlan legyen, ezúton is kérünk mindenkit, írja meg véleményét, mi volt a jó, s mi az, amin változtatna! A válaszokat, reagálásokat a következő e-mail címen várjuk:
Seregélyes, 2011. június 13. Karkóné Lukácsy Marianna





