A vegyes páros elődöntőkkel kezdődött a Felnőtt Országos Bajnokság második napja.
Mindkét elődöntő HZSE-Debreceni TC párharcot hozott, melynek debreceni házidöntő lett az eredménye. A két évvel ezelőtti bajnok Szikra Csaba/Ádám Krisztina páros egy nagyon küzdelmes, szoros mérkőzésen maradt alul a Varga testvérpár ellen, míg a korábban ebben a felállásban már kétszer is bajnok Csiszér Levente/Fórián Csilla páros magabiztosan jutott túl a kicsit indiszponált Sinka András/Keszthelyi Melinda pároson. A döntő után bővült a vegyes páros bajnoki címmel rendelkező játékosok köre, mert a finálé után Varga Ákos megszerezte élete első bajnoki címét egy nagyon izgalmas, élvezetes meccsen, Varga Orsolya pedig első vegyes páros bajnoki címét.
A férfi egyes számban szintén házidöntőre került sor, de ezúttal a pécsi Multi Alarm SE játékosainak köszönhetően. A zsinórban 5. magyar bajnoki címéért versenyző Tóth Henrik a debreceniek fiatal, tehetséges versenyzőjét, Krausz Gergelyt múlta felül, míg Németh András Boros Balázsnál bizonyult jobbnak. Németh András megnehezítette klubtársa, Tóth Henrik győzelmét, aki egy maratoni hosszúságú, három szettes mérkőzésen szerezte meg sorrendben 5. egyéni magyar
bajnoki címét.
A változatosság kedvéért a női egyes fináléjába is egy klubbeli játékosok kerültek. Varga Orsolya simán túljutott az inkább a páros számra koncentráló Ádám Krisztinát, a másik ágon pedig Gonda Daniellának nem okozott gondot Bánhegyi Zita legyőzése. A döntőben a rutinosabb Varga Orsolya megszerezte második aranyérmét is a 2011.évi Bajnokságon, sorrendben pedig negyedszer lett egyéni magyar bajnok.
Férfi párosban döntőbe jutott a legutóbbi két Országos Bajnokság győztese, Tóth Henrik és Horváth Kristóf, igaz, hogy ezúttal más-más párral. Tóth Henrik csapattársa, Németh András oldalán került a fináléba a fiatal dánszentmiklósi páros, Tóth Dániel/Letsch Péter legyőzésével egy nagyon izgalmas, küzdelmes meccs után. Horváth Kristóf pedig Sinka Andrással győzte le a Megyesi testvérpárt egy szintén izgalmas, szoros mérkőzésen. A döntőben viszont már nem találták a pécsiek játékának ellenszerét, így Tóth Henrik Varga Orsolyához hasonlóan megszerezte második aranyát, Németh András pedig az elveszített férfi egyes döntő után ezúttal aranyéremmel vigasztalódhatott.
Női párosban is új bajnokot avattunk ebben az évben, mivel a legutóbbi három OB győztese, a Keszthelyi Melinda/Ádám Krisztina párosnak nem sikerült döntőbe jutni, mert Fórián Csilla, leányával, Gonda Daniellával az oldalán három szettben, nagyon szoros meccsen győzte le a korábbi győztest. A másik ágon a pécsi Horváth Zsófia/Fekete Sára páros harcolta ki a döntőbe jutást a Varga Orsolya/Varga Sarolta páros ellenében. A döntőben a bajnoki címet a pécsiek szerezték meg, a döntő szettet 22-20-ra nyerve.
A részletes eredmények megtalálhatók itt!





