Hírek

U17, U13 Országos Bajnokság 2010

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a 2010. évi országos bajnokságok sorozatának második felvonása. Az U13-as és U17-es mezőny krémje a László Gyula Gimnázium tornatermében küzdhetett meg az értékes OB-címekért. A 13 éven aluli versenyszámokban már szombat este eredményt hirdettek, míg az U17-esek legjobbjai vasárnap vehették át az érmeket.

Az U13-as fiúk mezőnyében Szerecz Márton volt a legeredményesebb játékos, aki egyesben és párosban is felállhatott a dobogó legfelső fokára. A Diaboló SE játékosa egyesben játszmát sem engedélyezett riválisainak, míg a párosban egyszer vereséget szenvedtek ugyan partnerével, Kálfalvy Dániellel, a döntőben azonban visszavágtak korábbi legyőzőiknek. Marci ellenfele az egyes döntőjében az OSC-s Madarász Tamás volt, aki két kiemelten, a negyeddöntőben Shild Áronon, az elődöntőben pedig Kálfalvy Dánielen is keresztül verekedte magát. Tamásnak egy kicsit nehezen indult be a szekere, az első csoportkörben ugyanis szetthátrányból kellett fordítania az ifjabbik Pytel ellen, ezt követően aztonban meg sem állt a fináléig, ahol viszont Szerecz Marci már útját állta. Marci a felső ág elődöntőjében Pytel Bencét búcsúztatta.

A fiú párosok "A" csoportjából meglepően simán jutott tovább első helyen a Madarász Tamás-Hircze Levente kettős, míg a "B" csoportból a körbeverés után, csak jobb pontkülönbségének köszönhetően lépett tovább első helyen Pytel Bence és Mórocz Ákos. A két trió közül az "A" jelű bizonyult erősebbnek, a döntőben ugyanis ismét összetalálkoztak egymással a Madarász-Hircze és a Szerecz-Kálfalvy egységek. Az eredmény ezúttal fordítva alauklt: a meccs végén a Diabolós fiatalok örülhettek.

A 13 éven aluli lányok egyesében már kevésbé érvényesült a papírforma. A legjobb négy közé mindössze egy kiemelt, Kaszás Rebeka tudta beverekedni magát, igaz, ő meg is nyerte a versenyszámot. A döntőben az ALBA-TOLL-as Pál Veronika Lillát győzte le, az elődöntőben pedig Major Zitán kerekedett felül. Érdekesség, hogy Zita Madarász Réka legyőzésével jutott az elődöntőbe, aki két héttel ezelőtt két sima szettben legyőzte őt az U 11-es országos bajnokság döntőjében. Harmadik helyet szerzett még Kőmíves Dóra is, akinek nem ez volt az egyetlen érme a hétvégén, hiszen párosban Antal Erikával az oldalán begyűjtötte az aranyat. Kőmívesék a döntőben a nyíregyházi Bukoviczki testvéreket, az elődöntőben pedig az OSC-s fiatalok alkotta duettet győzték le. Kaszás Rebekának ebben a versenyszámban be kellett érnie a bronzzal, amit Némethy Fruzsinával az oldalán ért el.

Az U 17-es fiú egyes versenyszám toronymagas esélyese a 19-esek között is élen végző Krausz Gergely volt, akinek már a nyolc között kemény ellenféllel kellett volna szembe néznie. Letsch Péter azonban sérülés miatt lemondta a szereplést, így Gergő habkönnyen masírozott a legjobb négy közé, ahol a még csak 14 éves Szécskay Manó sem okozott különösebb fejtörést számára. A másik ágon Dellenbach Rudolf és Elek Marcell csatáztak a döntőbe jutásért. Rudolf az U-15-ös egyéni megnyerése után a 17-esek között is bizonyítani akart, ám idősebb ellenfele ezúttal túljárt az eszén, így Krausz-Elek finálénak tapsolhattak a nézők. Tehették ezt különösen a második szettben, amikor a felek rendkívül látványos játékkal és hosszú menetekkel örvendeztették meg a publikumot. A második felvonást azonban az elsőhöz hasonlóan, szintén a móri játékos nyerte, így a 13-as Szerecz Mártonhoz hasonlóan, ő is szett veszteség nélkül kerekedett felül ellenfelein.

Elek Marcell sem búslakodhatott azonban, hiszen a fiú egyes fináléjában elszenvedett veresége ellenére is a mezőny legeredményesebb résztvevője lett. Egyesben szerzett ezüstje mellé ugyanis begyűjtött egy-egy aranyat egynemű és vegyes párosban is. Elődöntőbeli ellenfelével, Dellenbach Rudolffal az oldalán magabiztosan nyertek fiú párosban, ahol a döntőben a még kissé összeszokatlan Krausz Gergőt és Mester Józsefet győzték le. Vegyes párosban is Krausz - Elek összecsapás döntött az arany sorsáról, hiszen Marcellnek és Farkas Virágnak a debreceni és leendő debreceni Krausz-Gonda kettőssel kellett megküzdeniük. Ezúttal az összeszokottság győzött, szoboszlói arany született, Marci pedig két arany és egy ezüst éremmel térhetett haza.

Csapattársához hasonlóan Farkas Virág is két elsőségnek örülhetett. Gonda Daniellával karöltve ugyanis mindenkit két vállra fektettek. A fináléban az első, megnyert játszmát követően a másodikban is tekintélyes előnyre tettek szert, a dánosi Ádám-Hajdinák kettős azonban kis híjján megfordította a már-már reménytelennek tűnő szettet. A bravúr azonban elmaradt, így Virág és Daniella két szettes fináléban vívták ki az elsőséget.

Természetesen a házigazda egylet játékosainak sem kellett üres kézzel távozniuk a helyszínről. A REAC-SISE fiataljai közül Perényi Miklós fiú párosban és vegyes párosban is bronzérmet szerzett Gerendai Károllyal, illetve Kőrösi Ágnessel az oldalán. Utóbbi hölgy versenyző lány egyesben is felállhatott a dobogó legalsó fokára, amelyhez az OSC-s Karsai Noémit, illetve Kispál Klaudiát kellett legyőznie. Elődöntőbe jutását tekinthetnénk akár papírforma eredménynek is, hiszen negyedik kiemeltként vágott neki a viadalnak, de ezen az ágon volt még Hajdinák Vanda is, akit azonban már az első körben búcsúztatott az U15-ös bajnok Kispál lány. Ági az elődöntőben is jól játszott, hiszen szettet rabolt Gonda Daniellától, a bravúr azonban elmaradt, így újabb bronzzal gyarapította a Sportiskolások éremgyűjteményét.

Végül, de nem utolsósorban következzen a lány egyes, ahol nem kellett csalatkozniuk azoknak, akik az Ádám Anna - Gonda Daniella döntő létrejöttére fogadtak. A két játékos néhány héttel ezelőtti Kikelet Kupás összecsapását a dánosi lány nyerte, és nem volt ez másképp ezúttal sem. Minden jel arra utalt ugyan, hogy döntő játszmába torkollik a finálé, ám Anna 15:19-ről meg tudta fordítani a második játszmát, így az U19-es egyes és az U17-es lány páros ezüst mellé besöpörte a lány egyes aranyat is.

A felnőttek országos bajnoksága e hétvégén kerül megrendezésre Pécsett, ahol több utánpótlás játékos is jó esélyekkel indulhat.

 

Vissza a Főoldalra.