Hírek

Utánpótlás sikerek a szlovén és a horvát nemzetközin

Szarecz MártonTalán még soha nem utazott magyar csapat ekkora létszámmal nemzetközi versenyre, mint most Mirnára.

19 játékosunk vágott neki az u-19-es küzdelmeknek, mellettük pedig az u-13-as és az u-15-ös versenyben is képviseltettük magunkat.

Kezdjük rögtön az u-13-asokkal, hiszen a legszebb eredményt itt értük el, ugyanis Szerecz Marci megnyerte a versenyt. Simán jutott tovább a csoportból, majd a főtáblán további 3 meccsen diadalmaskodott, melyekből igazából csak az elődöntő volt szoros. Gratulálunk!

Lányoknál is jól szerepeltünk az U-13-asok között, hiszen Kaszás Rebeka 3. helyet szerzett egyéniben, párosban pedig egészen a döntőig eljutott horvát párjával az oldalán.  Hajdúszoboszló-i Pedadógus Fáklya SE másik versenyzője, Szilágyi Kata pedig az U11 korosztályban a 3. helyet szerezte meg.

U-15-ös fiúknál Perényi Miklósnak sikerült a negyeddöntőkbe verekednie magát. Párosban sajnos már az első körben összekerültek a későbbi győztes párral, de óriási csatában 3 játszmában maradtak csak alul, és ha másik ágra kerülnek akkor könnyen döntőbe is kerülhettek volna. Na de majd legközelebb.

Lányoknál Kispál Klaudia Kata egyéniben szintén 8 közé jutott, párosban pedig Kőrösi Ágnessel a 3. helyet tudták megszerezni. Gratulálunk a fiataloknak, és nézzük hogy szerepeltek idősebb játékosaink.

A legszebb sikert a friss felnőtt B-kategóriás versenygyőztes párunk a Tóth-Megyesi duó érte el, akik óriási küzdelmek árán, remek játékkal szerezték meg a 3. helyet. Nagyon bíztató, hogy másfél évvel a következő ifi Eb előtt már ilyen szintű játékra képesek, és reméljük addig még tovább tudnak fejlődni, és ott is megörvendeztetnek bennünket egy szép eredménnyel.

A fiú egyesben nagyon erős és népes mezőny gyűlt össze, 64-es tábláról indultak fiaink.
A 16 közé csak Krausz Gergőnek, és Dellenbach Rudinak sikerült eljutnia, innen azonban már ők sem tudtak továbblépni. Ez a 16 közé jutás is nagyon szép eredmény azonban, ha figyelembe vesszük, hogy ez a mezőny a Gergőnél 2, a Rudinál pedig 4(!) évvel idősebb.Tóth Dani

Lányoknál hárman is sikerrel vették az első két kört. Regi két simán nyert meccs után, Laura aki pedig erőnyerő volt az első körben, egy könnyen nyert második fordulós meccset követően került a legjobb 16 közé. A legemlékezetesebb meccseket, azonban nem ők, hanem a remekül játszó Perényi Kriszta, valamint Ádám Anna vívták. Utóbbi a 16 közé jutásért kapott ki óriási küzdelemben, közel egy óra alatt döntő játszma 28-26-ra cseh ellenfelétől.
Kriszta pedig szintén rendkívül izgalmas mérkőzésen döntő játszma 23-21-re tudott nyerni.
A 16 között pedig a Szőke Mónit sima két szettben búcsúztató cseh Lucie Cerna ellen vívott kiélezett csatát, és csak három szoros játszmában maradt alul. Laura és Regi sajnos megkapták az első illetve második kiemelt és elég félelmetes ukrán lányokat, akik később a döntőt is egymással játszották, és bár jól játszottak a mieink, győzni nem sikerült.

Lány párosban Laura és Sára 8 közé jutottak, Regi pedig Sonia Olariu-val az oldalán elődöntőbe jutott.

Vegyes párosban a Megyesi-Perényi, illetve a Letsch-Gonda egység is sikerrel vette az első fordulót, de a második fordulóban búcsút mondtak a további küzdelmeknek.

Összességében elmondható, hogy színvonalas és látványos csatákat hozott számunkra ez a verseny, és ami a legfontosabb, hogy értékes ranglistapontokat szereztek játékosaink.
Csak így tovább!

Ez az így tovább hamar be is következett a Horvát Nemzetközi Bajnokságon. Ide kicsit kevesebben utaztunk, mint Szlovéniába, de azért maradtunk elegen ahhoz, hogy ismét szép sikerekről lehessen beszámolni.

Lány egyessel ildomos kezdenünk, ahol nagy örömünkre Sárosi Laura és Szőke Móni is az elődöntőbe jutott. Laura az első kiemelt Tina Kodric-ot, Móni pedig a második kiemelt Belinda Hebert tudta legyőzni úton az elődöntőbe. Csak az érdekesség kedvéért Tina Kodric a 22. , Belinda Heber a 27. az európai junior ranglistán. A döntőbe kerülés már egyiküknek sem sikerült, de az elődöntő is nagyon szép eredmény, amihez gratulálunk.
A többiek közül Regi került még negyeddöntőbe, aki pont Laurától szenvedett vereséget háromjátszmás küzdelemben. A 16 közé pedig bejutott Sára, Kriszta, Anna és Daniella is, úgyhogy lányaink igazán kitettek magukért.

Ragina-LauraA remek szereplés a lány párosokban is folytatódott. Daniella-Kriszta és Anna-Vanda is a 8 közé verekedte magát, és csak 3 szoros játszmában maradt alul a 4 közé kerülésért.
Ami nekik nem sikerült, az sikerült a Regi-Sonia Olariu és a Laura-Sára párosnak, akik ráadásul egymással játszottak az elődöntőben, vagyis biztosan tudtuk, hogy lesz magyar a döntőben. Laura és Sára győztek és egy karnyújtásnyira voltak a tornagyőzelemtől is, hiszen 24-22-re kaptak ki a döntő harmadik játszmájában. De nem kell csüggedni, hamarosan jön a cseh nemzetközi bajnokság ahol majd alkalom nyílik a visszavágásra.

A fiúk közül Tóth Daninak és Vislóczky Gyurinak sikerült a 16 közé jutnia, a többiek sajnos elhullottak a korábbi küzdelmekben. Igaz , legjobb egyénisünket Krausz Gergőt nem fogadta kegyeibe a sors, mert már az első körben a harmadik kiemelt horvát sráccal kellett játszania, aki két szettben le is tudta győzni őt. Gyuri viszont nem ijedt meg attól, hogy egy kiemelttel akadt össze, és döntő játszma 27-25-re búcsúztatta az osztrák Cristopher Almert.

ReginaPárosban most nem sikerült a bravúr és valamennyi egységünk egy győzelmet követően a második fordulóban búcsúzott. Vegyesben pedig a Petinek és Daniellának sikerült a 8 közé kerülés, Norbi és Kriszta a második fordulóban búcsúzott az első kiemelt ellenében.

Ezúton szeretnénk megköszönni „Matyi bá"-nak a fiatalok gardírozását.

A következő megmérettetés pedig már most hétvégén bekövetkezik, amikoris a szerb és a román u-17-es csapattal mérheti össze erejét hazánk ifi mezőnye.
Sok sikert mindenkinek!

 

Vissza a Főoldalra.