A Magyar Tollaslabda Szövetség Elnöksége december eleji ülésén megválasztotta a 2009. év legjobb felnőtt férfi és női játékosát.
A nőknél első alkalommal nyerte el az "Év Játékos" címet a Hajdú-Gabona Debreceni TC kiváló játékosa, Varga Orsolya. Varga Orsolya idén a két legfontosabbnak és legszínvonalasabbnak tartott hazai versenyt is megynerte. Életében először nyert egyéniben Felnőtt Magyar Bajnokságot Debrecenben, valamint a Pécsett megrendezett Tízek Bajnokságon is az alső helyet szerezte meg. További kiemelkedő hazai eredményét a Csapatbajnokság Rájátszásában érte el, ahol legyőzte a Pécsiek kiváló indonéz játékosát, Hanny Setianit.
A hazai versenyeken elért remek eredményei mellett Varga Orsolya számos nemzetközi versenyen is elindult. A Szlovén Nemzetközi Bajnokságon a legjobb 8 közé jutott, ahol egy szoros, három szettes játszmában kapott ki a torna későbbi győztesétől, Maya Tvrdy-től. A Szlovák Nemzetközi Bajnokságnak pedig a 3. kiemeltként vághatott neki, ahol a legjobb 16-ig jutott, de a későbbi bronzérmes dán ellenfelén nem tudott túl jutni.
Varga Orsolya tagja a magyar válogatottnak, így a Liverpool-ban megrendezett Csapat Európa Bajnokságon is részt vett.
A férfiak mezőnyében Tóth Henrik ( szintén a Hajdú-Gabona Debreceni TC játékosa ) idén már negyedszer nyerte el a legjobb játékosnak járó címet, aki a hazai versenyeken 2006.február óta nem talált legyőzőre. Tóth henrik idén kétszeres magyar bajnok, az egyéni mellett a páros számot is megnyerte. Elindult a tízek Bajnokságon is, ahol szintén az élen végzett.
Kiváló hazai eredményei ellenére nem Tóth Henrik vezeti a Magyar Ranglistát, ennek oka, hogy elnyert egy egyéves edzés-lehetőséget a Madrid-i Edzőközpontban, ahol a legjobb spanyol játékosokkal készülhet. Továbbá számos nemzetközi versenyen vett részt a 2009. évben. Ezek közül kiemelkedik az a tény, hogy Világranglistás ( a legjobb helyezése 106. ) helyezése alapján jogot szerzett az Indiában megrendezett Világbajnokságon való részvételre. Emellett a Spanyol és a Bolgár Challenge versenyen a legjobb 16 közé jutott, míg a Horváth International Series versenyen negyeddöntőt játszott. Tóth Henrik a válogatott tagjaként szintén részt vett a Liverpool-i Csapat Európa Bajnokságon.
A Magyar Tollaslabda Szövetség Elnöksége még egyszer gratulál és további sportsikereket kíván mindkét játékosnak!




