Hírek

Waghaeusel-ben jártunk

2011.május 13-14-15.-én rendezték meg a 18. GLOBUS TOP 3000 nemzetközi utánpótlás versenyt 5 korcsoportban Waghaeusel-ben (Németország, Baden-Würtemberg Tartomány).

A viadalra 13 országból több, mint 200 játékos nevezése érkezett, a hagyományoknak megfelelően minden korcsoportban egyes és páros versenyszámokat rendeztek. Összesen 12 pályán zajlottak a küzdelmek 3 napon keresztül.

Kis hazánk még kisebb sportágát 3 mindenre elszánt Badmintonosa képviselte:az U-17 korcoportban Gonda Daniella, Kőrösi Ágnes és Kispál Klaudia Kata személyében. Mindhárom játékos indult egyéniben is és párosban is (Daniella egy német lánnyal az oldalán, míg Ági és Kata együtt), amely május 13-án (péntek!) délután fél négykor a párosok küzdelmeivel vette kezdetét. Danielláék az első fordulóban egy luxemburgi párost győztek le, s jutottak a nyolc közé, ahol a 2. helyen kiemelt orosz páros útjukat állta. Sajnos így járt a másik párosunk is, akik a németekkel szemben két igen szoros játszmában maradtak alul. Ezzel péntekre számunkra be is fejeződött a játék.

Szombaton reggel 9-kor indultak az egyes versenyszámok: az U-17 lányokat négy csoportba sorsolták és a csoport 1-2 helyezettjei kerültek a főtáblára, ahol már K.O.rendszerben játszottak tovább. Daniella 1. , míg Ági és Kata 2.-ként jutott ki csoportjából. A főtáblán a felső ágon aztán csoport 1. és 2.-ként két magyar ütötte el egymást (Ők ketten), míg az alsó ágra került Kata pedig egyszál magában próbált ellenállni a német fölénynek, ami most sajnos nem sikerült (két igen dolgos szettben maradt alul). Vigaszunk az lehetett, hogy a magyar összecsapásból győztesen kikerülő Daniella az elődöntőt és a döntőt is ellentmondást nem tűrve (simán 2 játszmákban) nyerte meg, így biztosította magának a helyet a dobogó legkényelmesebb pontjára.

Egy-két adat még: a verseny 20 számából: Németország 9, Oroszország 7, Moldávia 2, Svájc 1, és Mi 1-t nyertünk. Az oroszok tulajdonképpen válogatott játékosokkal jöttek és minden versenyszámban legalább 1 játékost (vagy párost) indítottak, hasonlóképpen a németek is.
Ezúton is külön köszönet a Kőrösi és Gonda szülőknek, akik erre a versenyre (is) elhozták a lányokat fáradtságot, szabad időt és persze anyagiakat sem kímélve. Ezen a hétvégén is jó volt egy kicsit MAGYAR-nak lenni külföldön, látni azt, hogy a MAGYAR tollas (legalábbis az utánpótlás) lépést tud tartani Európai ellenfeleivel.


dr Tombor Attila
ZKSE

Vissza a Főoldalra.